A lehallgatási ügy kapcsán többen is megjelentek a rendőrségen
PÁSZTOR ZOLTÁN
Személyes adatokkal való visszaélés bűncselekménye miatt tegnap nyomozást rendelt el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a kisbéri polgármester irodájában talált lehallgató készülék miatt - értesült lapunk. Információink szerint a városi rendőrkapitányságon meghallgatták Udvarai Erzsébet polgármestert. Hivatalos nyilatkozatot mára ígért a rendőrség. Úgy tudjuk, tegnap Keleti György, a választókerület országgyűlési képviselője szintén járt a kapitányságon.
Ismeretes: bár lapunk nem állította, Tóth András titkosszolgálati államtitkár
mégis „cáfolta", hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hallgatták le a
település vezetőjét. Horváth Balázs (MDF) elképzelhetőnek tartja, hogy a szocialista felügyelet alatt álló szakszolgálat áll a háttérben.
Udvardi Erzsébet korábban azzal indokolta, hogy nem tettek feljelentést a decemberben megtalált készülék miatt, mert az önkormányzatnál folyamatosan tárgyalnak befektetőkkel, és a város érdeke azt kívánta meg: ne bizonytalanítsák el őket. Azt is közölte, attól tartott, ezt az ügyet is ellene használják fel. Ismeretes: polgármesterként érintett abban az ügyészségi eljárásban, amely Keleti György kezdeményezésére zajlik a település gazdálkodása kapcsán. Keleti szerint a „lehallgatási történet" akkor hihető, ha szakember találja meg a szerkezetet - Lázár Mózes országgyűlési képviselő állítja, így
történt. A nemzetbiztonsági bizottság korábbi szocialista elnöke azt is mondta: lapunktól értesült a lehallgatásról. Az eset után egyébként a polgármester tartott egy szűk körű tájékoztatót, ahol mások mellett a helyi önkormányzati képviselők -köztük szocialisták, egyikük, F állmán József korábban nyilatkozott is lapunknak - és Lázár Mózes is megjelent. A megbeszélésről magnófelvétel készült.
Közben a nemzetbiztonsági bizottság összehívását kezdeményezte Tóth András nemzetbiztonsági államtitkár a kisbéri lehallgatási ügy kivizsgálására. Tóth megdöbbentőnek és felháborítónak nevezte, hogy Horváth Balázs MDF-es képviselő lehetségesnek tartotta, hogy a szakszolgálat helyezett el lehallgató berendezést Kisbéren.